Bár az alábbi történet egy mega jellegű projekt tanulságait meséli el, a címben már felsejlő csattanó okán mindenkinek érdekes lehet, aki valaha is építkezésre vagy ablakcserére adja a fejét. Egyébként, hogy a feltett kérdésre mindjárt az elején határozott választ adjunk: az attól függ. Mert még a legrátermettebbekkel is előfordulhat olykor, hogy lerottyannak kicsit, és ilyenkor megérdemlik az ápolást. De az eleve betegen születettekkel szemben ragaszkodunk az eredeti spártai felfogáshoz, az ilyennek a Taigetoszon a helye. Hogy mindez mit jelent, az mindjárt kiderül.

A szeptemberre és az október első felére igazán nem panaszkodhatunk, az indián vénasszonyok csakúgy dübörögtek. Aztán az ősz fogta magát, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül megmutatta a morcosabbik arcát is.. A hirtelen jött lehűlés kiváló apropót szolgáltatott arra, hogy lepókhálózzuk a kazánt, és felébresszük nyári szendergéséből a gázórát. A maximális fordulatszámtól még nagyon messze járunk, de ez a főpróba eszünkbe juttatott valamit, amire már hónapok óta nem kellett gondolnunk: a fűtésszámlát. Az általánydíjasok persze kicsit másképp vannak ezzel, náluk most a drukk indul el – mennyi lesz majd a végszámla?

Amikor az egyszeri vásárló betéved az ablakoshoz, hogy tájékozódjon, jó eséllyel az üvegről esik a legkevesebb szó. Nem véletlenül – az üveg az ablak leglátványtalanabb része. Sokkal hálásabb téma a profil formatervezése, vastagsága, a kamrák száma, a profil színéről nem is beszélve.

Nemrég adtuk át Budapesten a Marina part lakóparkot, ami mind nagyságát, mind pedig technikai megoldásait tekintve az egyik legkomolyabb kihívás volt cégünk életében. Ezen apropó kapcsán gondoltunk arra, hogy írunk kicsit a nyílászáró-gyártás sötét lováról, az alumíniumról.

Szerénykedhetnénk, de kár volna eltagadni: úgy feszíti mellünket a büszkeség, mint egy túlkalibrált szilikonimplantátum. Mert a „Szép házak” címlapján szerepelni – egy olyan szintű szakmai elismerés, ami mellett nehéz lenne szó nélkül elmenni. Nem is sikerült. De nem akarnánk a klasszikus iskolán nevelkedett píárbanditákhoz hasonlóan öntömjénbe fulladni, ezért aktuális cikkünkben ezen apropó kapcsán elmélázunk kicsit a műanyag nyílászárók evolúcióján. Hogyan lett a rút kiskacsából full extrás kifutóistennő? Csak azért válasszuk a műanyagot, mert praktikus? És mi köze ehhez a nejlonharisnyának?

Kicsit keserű a szánk, hogy pont most, az ünnepek közeledtével rukkolunk elő ilyen témával, de sajnos van úgy, hogy az életet nem mi rendezzük. A cím pedig arra utal, hogy érjen bár térdig a hó december 24-n, 24 kaposvári vállalkozás, és ezen vállalkozások kb. 120 alkalmazottja számára valószínűleg ez lesz az utóbbi évek legfeketébb karácsonya.

Egy ismerősünk mesélte nemrég, hogy hétköznapi kalandozásai során belebotlott egy másik nyílászáró cégbe. Pontos kilétüket fedje sűrű homály, de nem is fontos, mert nem velük akarunk foglalkozni, hanem egy jelenséggel. Hadd maradjanak tehát anonimek, a könnyebbség kedvéért nevezzük a céget Ablakzsiráf Betéti Társaságnak.

A képen látható fitalembert Morber Danikának hívják, műszaki felmérő kollégánk szemefénye-büszkesége, 4(!) éves és vérlázítóan tehetséges. Miközben kortársai körében bázisugrás-szintű teljesítménynek számít, ha valaki oldalkerekek nélkül tud cangázni, ez a kis zsivány miniatűr Talmácsi-klónként olyan sebességgel szakítja az aszfaltot, hogy győznek utána újrabetonozni.

Rövid hír a médiából: Papp Zoltán, a dombóvári Rutin Kft. tulajdonosa saját költségen kápolnát építtetett a Dombóvár melletti gunarasi fürdőtelepen.

Ami a kaposvári, a pécsi, a dombóvári és a budapesti után az ötödik a sorban. Aztán minek – jöhetne a kérdés, hisz az építőipar alig vonszolja magát, az építkezési kedv pedig csak hálni jár a magyarba. Hát ebben van valami, de makacs kisgyerek módjára hiszünk abban, hogy nem eshet örökké, előbb vagy utóbb, de ki kell sütnie a napnak.