Lényeg a lényeg, ismerősünk megemlítette az Ablakzsiráf képviselőjének, hogy tervezi családi háza nyílászáróinak cseréjét, de a régi ismeretség okán elsősorban bennünket favorizálna. A képviselő erre azt válaszolta, micsoda szerencse, hogy ez szóba került, mert ők pontosan ugyanazt a minőséget tudják, mint mi, csak minimum 40%-kal olcsóbban. Merthogy jól ismernek bennünket, és végül is nem dolgozunk rosszul, de ami sok, az sok.

Mielőtt még a Kedves Olvasó visszarettenne, nem, nem szeretnék virtuális sárdobálásba kezdeni. A konkurenciával tudni kell együtt élni, és bár az ember nem mindig örül neki, de valójában mindenkinek jót tesz, ha egy piacon van egészséges verseny. Ez nemcsak a vevőnek jó, hanem a versenytársaknak is. A világot a kihívások viszik előre, és modern korunkban a verseny a kihívás talán legfőbb forrása.

De foglalkozzunk azzal, amiről eredetileg szerettünk volna írni! A lelke mélyén minden ember őrzi még gyermeki énjét, csak abban különbözünk egymástól, hogy ki mennyire engedi felszínre törni. A gyermeki én megőrzésének van  pozitív oldala (legyünk akármilyen idősek, még mindig szeretünk játszani), és van negatív oldala: szeretünk hinni a csodákban.

Ez utóbbi teszi lehetővé, hogy a szélhámosok újra és újra átverjenek bennünket, és ezért tudunk hinni abban, hogy tényleg ugyanazt a minőséget kapjuk féláron. Persze előfordulnak kivételes helyzetek, de nagy általánosságban (főleg, ha műszaki termékekről van szó), szembe kell néznünk a rideg ténnyel: csodák nincsenek.

Bár könnyű haragudni a csalókra vagy az építőipar mentalistáira, de vegyük észre: ők leginkább azért tudnak létezni, mert szeretnénk hinni abban, hogy a Mikulás mégis létezik.  Szeretnénk hinni, hogy ez a béka valójában tényleg királyfi, szeretnénk hinni, hogy a menyasszony gyárilag ennyire dögös, és nemcsak a sztájlisztok dizájnolták tökéletesre.

És mi a megoldás? A cinizmus? A leplezetlen gyanakvás? A „ne bízz senkiben” filozófiája? Egyiket sem javasolnánk. Ezek talán megvédenek a csalódásoktól, de nagyobb pusztítást visznek véghez az életkedvünkben, mint arcra esések.

A megoldás az információ. Az információ az, ami kordában tartja a csodavárást, ami segít a dolgokat a helyükön kezelni. Emlékszünk még arra, amikor az első TESCO áruházak megnyitottak? Hányan éreztük úgy, hogy elhozták nekünk a kánaánt? És ma? Mi változott azóta? Talán a TESCO is, de valami egészen biztosan: jóval több az információnk.

Sosem volt még ennyire könnyű és ennyire nehéz vásárolni, mint manapság. Könnyű, mert óriási a választék, és sok esetben már a lakásból sem kell kitenni a lábunkat. De nehéz is, mert minél nagyobb a kínálat, annál nehezebb dönteni. Egy 60-as évekbeli TV reklám jut eszünkbe: vásároljon tréningruhát! Még márkája sem volt...

A vásárlás egyben tanulási folyamat is. Kétféleképpen tanulunk: vásárlás előtt és vásárlás után. Előtte hosszadalmasabb, utába fájdalmasabb. Nem az a cél, hogy megtaláljuk a legjobbat. Az a cél, hogy megtaláljuk a nekünk legmegfelelőbbet. Egyáltalán nem baj, ha valami olcsóbb vagy szerényebb minőséget képvisel. Csak tudjuk, az az, ami.

Ehhez pedig információt kell gyűjtenünk. Minél. Minél jobban fáj a kiadás, annál többet. A kereskedők pedig hajlamosak arra, hogy csak a jéghegy csúcsát mutassák meg. Az infó 90%-a a felszín alatt van.