A lakások tudatos, tervezett szellőztetésének jelentősége és igénye szorosan összefügg az építőanyag gyártás, a vegyipar és a nyílászáró rendszerek fejlesztési eredményeivel.
A régi, ma már korszerűtlen nyílászárók résein, hézagjain keresztül folyamatosan biztosított volt a lakásban a természetes légcsere. A nyílászárók hiányosságaiból adódóan a belső légmozgás adott volt, így felhígulhatott a lakásban termelt pára koncentrációja, ezáltal csökkent az abszolút páratartalom. A szellőzéshez szükséges levegő utánpótlását a leírtak szerint az ablakok zárt állapotukban is megteremtették, csökkentve ezzel a páralecsapódások gyakoriságát. A légcsere hatékonyságát a bezárt belső ajtók esetén a küszöbök csökkentették.

A fejlesztések nyomán a külső nyílászárókat felváltották a mai, tökéletesen záródó, dupla üvegezésű, jó minőségű hő, hang és légszigetelt változatok, így korlátozottá vált a légcsere és a belső páratartalom károsan megnőtt.
A technológia fejlődésével egyidejűleg Európa több országában előírták, hogy a „doboz effektus” kialakulásának elkerülése érdekében pl. lakást csak minden helyiségére kiterjedő, tervezett és lehetőleg szabályozott szellőztetéssel lehet építeni. Mivel a zárt rendszeren belül a légcseréhez a lakóhelyiségek közötti légmozgás lehetőségét meg kell teremteni, a belső küszöböket elhagyták vagy szellőző rácsok segítségével biztosították a légáramlást.

Sajnos, lakóépületek műszaki dokumentációinak egész sorával találkozhatunk még a mai napig, ahol a szellőztetés „féloldalas”, csak a szennyezett levegő elszívását tervezték meg, a friss levegő szabályozott beáramoltatása megoldatlan.
A minden helyiségre kiterjedő tervezett szellőztetés hiánya a normál életvitel, következtében a belső terekben termelődő és megnövekvő páratartalom a falfelületeken és a nyílászárók felületein csapódik le.
A magas belső páratartalom amellett, hogy rontja a komfortérzetet, kondenzációs páralecsapódásokat okoz, amelyek a felületi foltosodásban és penészesedésben jelentkező esztétikai hibák mellett károsítják az épület szerkezeti elemeit is.

A higroszabályozású rendszer működésével a helyiségek között irányított légforgalom jön létre, melynek során a friss levegő szabályozott módon, a légbevezető elemeken keresztül áramlik a lakószobákba, a párával és szagokkal szennyezett levegő pedig a kialakított egyirányú légáramlás során, légszennyezéssel terheltebb kiszolgáló helyiségekbe telepített szintén szabályozottan működő légelvezető elemeken keresztül távozik.

A rendszer légbevezető és légelvezető elemei a belső páratartalom folyamatos érzékelésével, zsaluk nyitásával és zárásával a lakás minden helyiségében és a teljes területén, automatikusan, külső segédenergia nélkül szabályozza a beáramló friss levegő, valamint az elvezetésre kerülő szennyezett levegő mennyiségét. Biztosítva ezzel a belső légtér optimális légcseréjét.

A higroszabályozású elemekbe beépített páratartalom érzékelő egy többrétegű, speciálisan kezelt poliamid pántköteg, amely laboratóriumban beállított határértéket meghaladó páratartalom növekedés esetén nyúlik, csökkenés esetén pedig összehúzódik.
 
A rendszer működési elvéből következik, hogy szabályozott légcsere azokban a helyiségekben és olyan időpontokban, illetve mértékben kerül sor, ahol a megemelkedett páratartalom indokolja.
A fentiekből következik, hogy a rendszer a tényleges szellőztetési szükségletek szerint és automatikusan szabályozza a légcserét, így az épületszintek és azon belül az egyes helyiségek, helyiségcsoportok szellőztetése egymástól függetleníthető.

Ennek megfelelően megkülönböztethetünk nappali és éjszakai szellőztetési szükségleteket. A szellőztetési rendszer légbevezető és légelvezető elemeinek automatikus működése megelőzi a páralecsapódást, annak összes károsító következményét, megfelelő komfortérzetet és folyamatos légcserét biztosít, melynek során jelentős fűtési energia megtakarítás érhető el.

 

forrás: www.ajto-ablakspektrum.hu