A vállalkozó azt mondta, a háláját szerette volna ezzel a gesztussal kimutatni. Na most ez így furcsán hangozhat, hiszen Anti Bácsi a Holló Színházban, már bő 10 éve megmondta, hogy mindenki a maga szerencséjének a pogácsa.Papp Zoltán nyilván a saját kitartásának, erőfeszítéseinek köszönheti azt amit elért. Ezzel a megállapítással valószínűleg ő maga is egyetértene, feltéve, ha nem akarjuk a „csak” szót is mindenáron beleszuszakolni.

Ha tudomást veszünk róla, ha nem, az, amit az életben elértünk, nemcsak annak köszönhető, hogy mekkora bajnokok vagyunk gesztenye-kikaparásban. Rengeteget kapunk is az élettől, segítség, lehetőség vagy akár szerencse formájában. Hogy aztán ezt kinek/minek tulajdonítjuk, az már erősen világnézeti kérdés, de megint csak nem ez a lényeg. A lényeg a hála. A hála nem más, mint annak felismerése, hogy az élet segít nekünk, hogy nem vagyunk egyedül, nem vagyunk teljesen magunkra utalva.

Nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy valaki képes legyen hálát érezni azért, amit eddig elért, amije van. A hálának két jótékony hatása van. Egyfelől kölcsönöz nekünk egy egészséges alázatot, fenntartja az optimális egyensúlyt a „csak egy porszem vagyok a galaxisban” és a „nélkülem a nap sem kelne fel” típusú szélsősőgek között.

Másfelől, a hála elégedetté tesz. Az elégedettség semmiképp sem keverendő össze a belenyugvással, illetve azzal, hogy nem vágyunk többre. Az elégedettség az afelett érzett öröm, amit már elértünk, ami már megvan. Az embert az viszi előre, hogy többet akar, de az aljasítja le előbb-utóbb, ha soha nem elégedett azzal, amit már elért.

A hála ily módön történő kifejezésével lehet egyetérteni és lehet vitatkozni. De a mögöttes filozófián, figyelembe véve azt a tényt, hogy Papp Zoltán 20 év alatt egy kisebb birodalmat hozott létre a semmiből, talán érdemes elgondolkodni.